A csapat története

Kezdetektől napjainkig

Nógrád, 1972. augusztus 12.

Mohora sportélete, szerényebb előzmények után, az 1940-es évek végén indult komolyabb fejlődésnek, a település labdarúgói is ekkortól váltak állandó résztvevőivé a megyei küzdelemsorozatoknak. A különböző neveken szereplő gárda az 1960-as évek második feléig jobbára járási szinten versenyzett, mígnem - három esztendőn belül két bajnoki címet szerezve - 1972-ben történetük során először feljutottak a megyei I. osztályba.

Az együttes fennállásának első megyei I. osztályú mérkőzését az előző évben még NB III -as KM Egyetértés otthonában vívta. Bár a Jambrik - Szilfai, Szentgyörgyi, Pálfalvi - Petrik, Vidámi - Kukucska, Nagy, Osztrovics (Dudás P.), Dudás L., Vrbovszki összeállításban szereplő vendégek a korabeli tudósítás alapján ötletes, lelkes játékukkal a döntetlenre mindenképpen rászolgáltak volna, a rutinosabb kazáriak egy hajrában szerzett találattal végül otthon tartották a két pontot.Az első sikerre mindazonáltal így sem kellett sokáig várni, a második játéknapon ugyanis a "szívvel-lélekkel játszó" mohoraiak hazai pályán, Vrbovszki és Dudás L. góljaival, 2-1 arányban jobbnak bizonyultak az St. Volánnál.

A szépen összekovácsolódó együttes ugyan a folytatásban is a mezőny egyik üde színfontja volt, ám célkitűzését végül nem sikerült teljesítenie. Pedig, amint az a megyei napilap alábbi értékeléséből is kitűnik, bennmaradása csupán hajszálon múlt 

Habár az együttes a következő idényben közel járt az azonnali visszajutáshoz, 1975-ben, némileg váratlanul, a második vonaltól is búcsúzni kényszerült. Ezt követően egy kerek évtizedig a mohoraiak csupán a járási bajnokságban szerénykedtek, az újabb előrelépésre egészen 1985-ig várniuk kellett. A Balassagyarmat környéki pontvadászat megnyerését követően azután a megyei II . osztály mezőnyébe is fokozatosan erősödött bele a sorrendben előbb hetedik, harmadik, majd második helyen záró gárda, amely azután az 1988-89-es évadot, immár Mohora Drogunion SE néven, a Nyugati-csoport élén zárta.

A rajt, akárcsak tizenhét esztendővel korábban, ezúttal sem sikerült a legjobban, hiszen a Baranyi Béla által a Tresó - Hegedűs, Bendik, Molnár, Hornyák, Nagy, Gyurovics (Rácz), Szvák, Cserni, Domony (Antóni), Raczka összeállításban pályára vezényelt alakulat hazai környezetben maradt alul 1-0-ra a karancslapujtőiekkel szemben. Az első pontszerzés így is csupán a második (2-2 Mátranovákon), míg az első győzelem a negyedik fordulóig (2-1-es hazai siker a Pásztó ellen) váratott magára, s a folytatás sem alakult rosszul. A tavaszi szezonban, immár Tományi Pál irányításával, ugyancsak szorgosan gyűjtögette a pontokat a csapat, amely végül a kilencedik helyen zárta újoncidényét. 



Nógrád, 1973. július 29. 

Mohora 1984-85-ös bajnokcsapata

Mohorán "pengék" futballoznak

A mohorai csapat még csak második évét kezdte a megyei I. osztály küzdelmeiben, de máris jól szerepelnek, hiszen a negyedik helyen várják a tavaszi folytatást. A gárda fiatal edzőjével, Gál Tiborral váltottunk szót. - Bátran állíthatom - magyarázza mosolyogva a szakvezető -, hogy nálunk valóban a labdarúgás szeretete áll játékosainknál az első helyen. Tudniillik nálunk nemhogy prémium nincs, hanem maguknak is támogatni kell a szereplésünket. Bennünket a szurkolók technikás, szép futballt játszó együttesként tartanak nyilván. Ennek oka természetesen játékosaink képzettsége és játékfelfogása. Külön öröm számunkra, hogy olyan nagyszerű egyéniségek erősítik csapatunkat, mint Tresó, Pribeli, Rob, Hornyák, akik egykoron a balassagyarmati labdarúgás sztárjai voltak. A télen sportcsarnokban készült a csapat, minden játékosunk hetente többször is pályára lépett. Legutóbb pedig megnyertük a Gyarmati farsang teremlabdarúgó- tornát. Bizakodva várjuk a tavaszt, erős középcsapatként kívánunk szerepelni.

(Új Nógrád, 1991. március 9.)

Nógrád, 1989. augusztus 2. 

Mohora 1986-87-es bronzérmes csapata

Nógrád, 1991. április 5.

Mohora 1990-91-es bronzérmes csapata

A rajt, akárcsak tizenhét esztendővel korábban, ezúttal sem sikerült a legjobban, hiszen a Baranyi Béla által a Tresó - Hegedűs, Bendik, Molnár, Hornyák, Nagy, Gyurovics (Rácz), Szvák, Cserni, Domony (Antóni), Raczka összeállításban pályára vezényelt alakulat hazai környezetben maradt alul 1-0-ra a karancslapujtőiekkel szemben. Az első pontszerzés így is csupán a második (2-2 Mátranovákon), míg az első győzelem a negyedik fordulóig (2-1-es hazai siker a Pásztó ellen) váratott magára, s a folytatás sem alakult rosszul. A tavaszi szezonban, immár Tományi Pál irányításával, ugyancsak szorgosan gyűjtögette a pontokat a csapat, amely végül a kilencedik helyen zárta újoncidényét. 11 A következő szezon pedig még szebbre sikeredett, az 1990-91-es idényben ugyanis a Gál Tibor edzette mohorai legénység, a település sporttörténetének legjobb eredményét elérve, a megyei I. osztály harmadik helyén végzett! Talán nem érdektelen felidézni az együttes menetelésének állomásait.


Akinek úgyszintén sokat köszönhetünk:

Petrik Mihály, Mohora sportegyesületi vezetője,
mindenese volt a '70-es, '80-as években.

Nógrád, 1991. július 31.

Az Unicum FC Mohora 1997-ben alakult meg. A színe kék-fehér lett. Fennállása óta az együttes a megyei III . osztályban három bajnoki címet (2000-2001, 2003-2004, 2014-2015), továbbá két második (2004-2005, 2008-2008) és három harmadik (2002-2003, 2010-2011, 2013-2014) helyezést ért el. Az első bajnoki cím megszerzésekor nem léptek magasabb osztályba, majd a második után, a Nógrádkövesddel együtt egy idényt a megyei II . osztályban játszottak, s mellette a második csapatuk a harmadik vonalban volt. A harmadik aranyérem kivívását követően feljebb léptek a megyei II . osztály Nyugati csoportjába, ahol a 2015-2016-os évadban a 10. helyen zártak, majd a 2016-2017-es szezonban a 6. helyet szerezték meg, amely az egyesület fennállásának legjobb eredménye. A gólkirály a csapatból került ki Oláh Tibor személyében, aki 40-szer talált be az ellenfelek hálójába. Az elmúlt több mint két évtizedben az egyesület történetének meghatározott alakjai voltak a teljesség igénye nélkül: az egykor SBTC és Diósgyőr I. osztályú együttesében szereplő Szalai István, a csapat történetének legjobb góllövője, Oláh Tibor. Mellettük hosszabb-rövidebb ideig olyan magasabb osztály is megjárt játékosok viselték a gárda mezét, mint például Schuchmann Attila és Szathmári Zsolt.

Unicum FC Mohora csapata a megalakulás évében, 1997-ben

Az Unicum korszak menet közben kényszerből átalakult, és így a 2012. évi cégbírósági alapszabály módosítás befogadása után nevünk Mohorai Sport Egyesületre változott. Érdekesség, hogy a kényszert a TAO törvény hozta, mivel annak értelmezésénél kiderült, hogy a BSE és az SBTC után az Unicum FC a harmadik profi csapat a megyében, mivel egy kft. áll mögötte, a támogatáson kívül teljes dokumentációjával és így kizárva a pályázatokból. Viszont ez a változás hozta meg egyesületünk részére az infrastruktúra területén a lehetőségeket. Az első tao előminősítéses pályázatunkból egy bekerített élőfüves nagyméretű pályát és a második hasonló lehetőségnél egy vadonatúj, minden igényt kielégítő sportöltözőt építettünk. Ezt követte önkormányzati segítséggel a kisméretű műfüves pálya világítással. Ezek után és mindezek hatására a csapat és a vezetőség fejlődése érdekében a 2018-2019. évi második hely megszerzésével vállalta a megyei I. osztályú szereplést.

A felújított öltözőépület

A létesítményt az egyesület korábbi vezetőjéről, Gaál Miklósról nevezték el, akinek fából készült mellszobra az öltözőépület előtt látható

(Forrás: Balogh Tibor- 20 éves az Unicum FC Mohora 1997-2017)

A CSAPAT BAJNOKI SZEREPLÉSE 1997-2020-IG

Forrás: magyarfutball.hu

© 2021 Mohora SE
Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el